F1: Hamiltonnak semmi sem sikerült Monte-Carlóban

2012.05.27. 17:01
Címkék
Lewis Hamilton a csalódott volt a Monacói Nagydíjat követően, a Monacói Nagydíjat a 3. rajtkockából kezdő angol ugyanis a boxkiállások során két helyezést is veszített, így az ötödik helyen ért célba.

„Nem erre az eredményre számítottam, nem szeretek hátrafelé haladni, de ilyen az autóversenyzés – mondta Hamilton. – Ismét szereztünk értékes pontokat, és még rengeteg verseny van hátra, amelyen jobb teljesítményt nyújthatunk. Régóta nem rajtoltam ilyen rosszul, körülöttem mindenki elindult már, mire megmozdult a kocsim. Óriási szerencsém volt, hogy nem keveredtem bele a karambolba. Két helyezést vesztettem a boxkiállások során, megint tovább tartott az enyém az ideálisnál."

Csapattársa, Jenson Button a harmadik versenyén maradt pont nélkül 2012-ben, méghozzá úgy, hogy a verseny második felét Heikki Kovalainen Caterhamje mögött töltötte, és elszánt előzési kísérletében pórul járt, s ki is esett.

„Ha az előtted haladó jól helyezkedik a pályán, esélyed sincs, hogy megelőzd, de nagyon bosszantó úgy haladni, hogy tisztán gyorsabb vagy nála – mondta Button. – A rossz időmérő és a balszerencsés rajt csapdájába estem, a középmezőnyben jóval nagyobb esélyed van arra, hogy bajba kerülsz. Nehéz versenyem volt, de gratulálok Marknak, aki nagyon jó ember, és az eredménye feltüzeli a vb-t. Remélem, hamarosan az én napom is eljön."

Legfrissebb hírek

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
4 perce

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
19 perce

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
22 perce

Cincinnati tenisztorna: Stollárék kikaptak az első fordulóban

Tenisz
33 perce

Magyarország az ötödik helyen végzett a vizes Európa-bajnokság éremtáblázatán

Úszás
1 órája

Változtatás után: sikeres Eb

Úszás
1 órája

Iraola Liverpoolja nagy tempóval és győzelemmel hangolt az idényrajtra

Minden más foci
1 órája

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
1 órája