F1: A futam minden pillanatát élveztem - Hamilton

2012.06.10. 22:22
Címkék
Lewis Hamilton már a második kerékcseréje előtt sejtette, hogy Fernando Alonso és Sebastian Vettel csak egy boxkiállást tervezett a Kanadai Nagydíjra, ezért felkészült rá, hogy az utolsó húsz kört meg kell hajtania.

„Tudtam, hogy nehéz verseny lesz, de élveztem minden pillanatát, nem vontam kétségbe, hogy nyerhetek – mondta Hamilton. – Amikor a kerékcseréket követően Fernando és Sebastian egyre inkább lemaradt, úgy sejtettem, megpróbálják egy kiállással végigcsinálni, ezért nagyon nyomtam a gázt. Öt éve itt nyertem először, talán nem véletlen, hogy az idén is a Kanadai Nagydíjra érett be a közös munkánk."

Hamilton kiemelte, bár nem voltak zökkenőmentesek a korábban gyenge pontnak számító boxkiállások, s az elinduláskor akadozott az autó, elégedett a csapat fejlődésével.

„A boxkiállásoknál volt némi gondunk, talán én is ludas voltam, ezt majd meg kell beszélnünk, de összességébensikerült fejlődnünk ezen a téren" – mondta Hamilton.

Legfrissebb hírek

Ötgólos thrillert vitt a pályára a Szentlőrinc és a Csákvár

Labdarúgó NB II
25 perce

Parázs hangulatú mérkőzésen hatgólos döntetlen a Nagykunságban

Labdarúgó NB II
25 perce

Kétszer egyenlített a Paks, de a három pont a Puskás Akadémiáé lett

Labdarúgó NB I
29 perce

Strandröplabda Eb: a férfiaknál svéd, a nőknél holland aranyérem

Röplabda
33 perce

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
45 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal

Spanyol labdarúgás
52 perce

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
1 órája

Kós Hubert Eb-aranyérmes 200 méteres vegyes úszásban

Úszás
1 órája