F1: Alonso elégedett, Lotus-győzelemben bízik

2012.07.28. 16:15
Címkék
Bár a legutóbbi két versenyt a pole pozícióból kezdő Fernando Alonso a Magyar Nagydíjra csak a hatodik rajtkockát szerezte meg, nem elégedetlen – saját bevallása szerint rosszabb eredményre számított. A vb-éllovas spanyol reméli, a kvalifikációt követően a futamon is sikerül első számú üldözője, Mark Webber előtt végeznie.

„Hogy őszinte legyek, rosszabb eredményre számítottam. Kicsit aggódtunk a Lotusok, a Red Bullok és a McLarenek miatt, de a Force India is nagyon gyorsnak tűnt. Bejutottunk a harmadik szakaszba, és a hatodik hely reális eredmény. A világbajnokságban mögöttem álló Webber a tizenegyedik helyről indul, és remélhetőleg a futamon is magunk mögött tudjuk tartani őt″ – nyilatkozta Alonso.

„A verseny kiszámíthatatlan lesz, körről körre elemeznünk kell a helyzetet, hogy kitaláljuk, milyen stratégia lesz a legjobb. Ha nem nyerhetek, legalább Lotus-győzelmet várok. Eddig elsősorban a versenyeken remekeltek, most az időmérőn is erősek voltak. Lopjanak csak pontokat a McLarentől és a Red Bulltól″ – tette hozzá Alonso.

Legfrissebb hírek

Mindhárom élvonabeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 perce

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-es magyar váltó a döntőben!

Atlétika
16 perce

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
16 perce

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
24 perce

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban

Atlétika
42 perce

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
52 perce

Kriszt Sarolta: Nem izgultam, éretten tudtam végigcsinálni az egészet

Atlétika
1 órája

Egyelőre Istókovics István a legjobb magyar a nyirádi Vörös Katlanban

Egyéb autó-motor
1 órája