F1: De la Rosa vizsgálatot követel De Villota balesetéről

2012.07.05. 18:50
Címkék
Pedro de la Rosa, a Formula–1-es HRT-istálló pilótája és a pilóták érdekvédelmi szervezetének elnöke azt kéri a sportág vezetőitől, indítsanak alapos vizsgálatot María de Villota, a Marussia tesztpilótája keddi balesete ügyében, hogy a jövőben megelőzhetőek legyenek a súlyos sérülések, amelyeket a spanyol hölgy elszenvedett.

„Meg kell értenünk, mi is történt pontosan, mert baj történt, ami azt jelenti, hogy nem volt minden rendben. Az FIA-val és a csapatokkal együtt kell vizsgálni, hogyan történhetett ilyen baleset, és tenni kell azért, hogy ne ismétlődjön meg" – mondta De la Rosa.

María de Villota egy brit repülőtér kifutópályáján hajtott végre egyenes pályás aerodinamikai tesztet, s amikor visszafelé tartott a csapat alkalmi garázsába, autója a kifutópályáról lejövet hirtelen felgyorsult, és az út mellett álló kamion rámpájának ütközött. A tesztpilóta súlyos fejsérülést szenvedett, a koponyacsontja eltört, elveszítette bal szemét, és továbbra is életveszélyes állapotban van.

Egyes feltételezések szerint a boxba hajtva túlságosan lelassított, az autó számítógépes rendszere pedig nem engedte, hogy lefulladjon a motor, és automatikusan felgyorsított, amire nem számított De Villota. De la Rosa viszont bizonyosságot szeretne minderről, valamint arról is, miért állhatott a kamion a garázst és a kifutópályát összekötő út közvetlen közelében..

Legfrissebb hírek

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
32 perce

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
36 perce

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
58 perce

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
1 órája

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
1 órája

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
2 órája

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
2 órája

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
2 órája