F1: Előbb-utóbb úgyis meglesz a győzelem - Räikkönen

2012.07.29. 16:19
Címkék
Kimi Räikkönennek nem tökéletes a Magyar Nagydíjon megszerzett második hely, de annak is örül, hogy legalább újra esélye nyílt a győzelemre.

„Második lettem, ami még mindig nem tökéletes, de a KERS-szel gondjaim voltak. A sebességünk ismét jó volt, a következő versenyen megint próbálkozhatunk – mondta a finn. – Örülök, hogy gyakran esélyt szerzünk a győzelemre, előbb-utóbb remélhetőleg össze is jön. A rajtom jó volt, de a KERS miatt az első néhány kör nehéz lett. Alonso mögött a gumikkal spóroltam, a második kiállás után tudtam, hogy nehéz lesz Romainnal, de jobb helyen voltam.″

Romain Grosjean szerint meleg pillanat volt, amikor majdnem összeért az autója csapattársáéval, de összességében elégedetten utazik nászútjára a nyári szünetben.

„Nagyon meleg pillanat volt, amikor Kimi visszajött, egymás mellé kerültünk, és bár mindent megtettem, hogy előzzek, végül nem sikerült, ez van. Az elején jó volt az első helyért csatázni, és örülök, hogy mindkét autót ismét a dobogóra juttattuk. Nehéz verseny volt, de élveztem minden pillanatát, és remélem, a következő futamon a győzelem is összejön″ – mondta a francia.

Legfrissebb hírek

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
17 perce

Atlétikai Eb: Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
28 perce

Szalah bemutatkozott, a Trabzonspor döntetlennel hangolt a Fradi elleni El-párharcra

Minden más foci
38 perce

U20-as világbajnok és Magyar Kupa-győztes védőt igazolt a Kispest-Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
42 perce

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
45 perce

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
52 perce

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
59 perce

Videó: Baráth Péter gólt szerzett, idegenben nyert az Olomouc

Légiósok
1 órája