F1: nem az autó hibája okozta De Villota balesetét

2012.07.16. 19:06
Címkék
A Marussia Formula–1-es csapat bejelentette, hogy lezárultak a Maria de Villota balesetét követő vizsgálatok, amelyek azt állapították meg, hogy nem az autó hibája vezetett a sajnálatos esethez.

Mint ismert, a női pilóta a duxfordi repülőtéren végrehajtott tesztelésen szenvedett balesetet, amelynek következtében súlyos fejsérülést szenvedett, s a jobb szemét már nem tudták megmenteni.

A Marussia istálló az esetet követően belső vizsgálatot tartott, majd egy még alaposabb vizsgálatot is lefolytatott, mindkettő ugyanarra az eredményre vezetett:

„Elégedettek vagyunk a vizsgálat eredményével, amely kizárja hogy az autó hibája okozta a balesetet. Ez elkerülhetetlen volt ahhoz, hogy megértsük mi történt. A vizsgálat most lezárult, így koncentrálhatunk a fontosabb dolgokra, Maria egészségére" – idézik John Booth-t, a Marussia vezetőjét.

Arra nem térnek ki, hogy a véleményük szerint mi vezethetett a balesethez, de a feltételezések szerint De Villota tapasztalatlansága okozhatta az esetet,

Legfrissebb hírek

Vadnai Jonatán: Szeretném éremmel zárni az évet!

Egyéb egyéni
4 perce

Kate Douglass tovább faragta az 50 méteres gyorsúszás világcsúcsát, Ledecky kikapott 800-on

Úszás
18 perce

Eppel Márton a szinte teljesen üres kapuval szemben fejelt fölé a Sepsi ellen – videó

Légiósok
28 perce

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
1 órája

Népsport: Overathtal cserélt mezt Abonyi Attila, aki ma lenne 80 éves

Népsport
1 órája

Öttusa: „A döntő napjának reggelén sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig” – Bauer Blanka az isztambuli Eb-ről

Egyéb egyéni
1 órája

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
2 órája

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
2 órája