F1: nem büntették meg a Red Bull-istállót

2012.07.22. 13:07
Címkék
Nem büntették meg a Red Bull-istállót a Formula–1-es Német Nagydíj sportfelügyelői, akik szerint az írott szabályokat nem hágta át a csapat a motorprogramozás megváltoztatásával.

A sportfelügyelők nem mindenben értettek egyet a Red Bull vezetőségével, de elfogadták azt az érvelést, miszerint a szabály megfogalmazása nem volt egyértelmű. Így Sebastian Vettel a 2., Mark Webber a 8. rajthelyről indulhat a 14 órakor kezdődő 67 körös versenyen.

Jo Bauer, a Nemzetközi Automobil-szövetség technikai vezetője azért panaszolta be a sportfelügyelőknél a Red Bullt, mert az autóiban úgy állították át a motor nyomatékát, hogy az a közepes fordulatnál kedvezőbben hat az autó aerodinamikai teljesítményére – azaz ismét a kipufogógázokkal próbálják javítani az autó hátsó részének tapadását. Ilyen szintű módosítás pedig – elméletileg – nem megengedett.

Az ügy várhatóan folytatódni fog, és a szabályt is pontosítják, hogy becsukják azt a kiskaput, amelyet a Red Bull-istálló a jelek szerint nagyon okosan kihasznált.

Ahogy Adrian Newey technikai igazgató mondta egykor, és gondolja ma is: „Olyan, hogy a szabályok szelleme, nem létezik. Csak a leírt szabály."

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
6 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
6 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
7 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
7 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
7 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
7 órája