F1: Okosan taktikázott a Ferrari, tanulunk ebből - Vettel

2012.07.21. 15:59
Címkék
Sebastian Vettel szerint Fernando Alonso azzal a döntésével happolta el a Német Nagydíj pole pozícióját előle, hogy kereket cserélt az időmérő edzés harmadik szakaszának derekán, és az eső elállta után friss esőgumikkal száguldott.

„Ilyen körülmények között szerencsejáték az időmérő, de úgy tűnik, Fernando és a Ferrari nagyon okosan döntött a kerékcserével, ezt meg kell néznünk, okulhatunk belőle. Ekkora vízben könnyű kicsúszni, ám az autó nagyon jó volt, meg kellett volna szereznünk a pole-t – mondta Vettel. – A verseny rajtja nagyon érdekesnek ígérkezik, a belső ív lesz az enyém, meglátjuk, mi történik. Nem kétszemélyes csata lesz, a McLarennel is számolni kell, mert száraz pályán nagyon gyors. Nem is tudom, mi történhetett velük a végén. A célom, hogy a dobogón végezzek, mert kellenek a pontok."

Az időmérő edzést harmadik helyen záró, a versenyt azonban a váltócseréje miatti rajtbüntetéssel a 8. rajtkockából kezdő Mark Webber szerint is a Ferrari taktikája döntött Alonso javára.

„Minden körülmény kedvez a kocsinak, de nem csak mi mondhatjuk ezt el az autónkról. Kár a büntetésért, nem örülök, hogy öt hellyel hátrébb kerülök, ám néha előfordul – mondta az ausztrál. – Lehetett volna jobban is csinálni a harmadik szakaszt, mint ahogy a Ferrari megmutatta, de a nyolcadik hely sem kilátástalan, nagyon várom a versenyt."

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
6 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
6 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
7 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
7 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
7 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
7 órája