Autósport: Kimi Räikkönen ígéri, fog még ralizni

MTI MTIMTI MTI
2012.08.29. 06:42
Ígérete szerint ott lesz még versenyzőként a rali-világbajnokság mezőnyében Kimi Räikkönen, a Formula–1-es Lotus istálló finn pilótája.

A Ferrarival 2007-ben F1-es vb-címet nyerő 32 esztendős versenyző az idén tért vissza a száguldó cirkuszba, miután 2010-ben és 2011-ben inkább hazája legkedveltebb autós sportjában, a raliban mérette meg magát.

„Nem azért jöttem ismét a Formula–1-be, mert már nem érdekel a rali – nyilatkozott Räikkönen az autosport.com internetes szaklapnak. – Egész életemben versenyeztem, de más egymás ellen és más csak az idő ellen küzdeni. A ralit később szórakozásból szeretném majd újra művelni. Nagy rajongója vagyok a sportágnak, jól éreztem magam, amikor részese voltam a versenyeknek, de akkor azért voltam ott, mert meg akartam tudni, hogyan teljesítek abban a szférában. Szeretnék még fejlődni a raliban, de erre már csak akkor kerülhet sor, ha több szabadidőm lesz.”

A finn pilóta a Formula–1-es mezőny tagjaként a hétvégi Belga Nagydíjon vesz majd részt, míg korábbi rali-vb-s ellenfelei a szeptember 13-tól 16-ig tartó Wales-ralin versenyeznek legközelebb.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
14 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Hazai győzelem a Finn ralin

Egyéb autó-motor
2026.08.02. 15:35

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08