F1: a Mercedes 9 millió euróval többet adhat Hamiltonnak

2012.09.06. 13:17
Címkék
A Mercedes három évre szerződtetné Lewis Hamiltont, évi 25 millió euróért – kilenccel többért, mint amennyit jelenleg a McLarennél keres, és amelyen a wokingi istálló vezetősége nemigen akart emelni, írja a brit Daily Mail. A brit sajtó lecsapott Eddie Jordan szakértő ama megszólalására, miszerint a 2008-as világbajnok már megállapodott Ross Brawn istállójával.

A Daily Mailen kívül a Guardian és a Telegraph is foglalkozott a témával, és kiemelte, hogy Hamilton már egyáltalán nem érzi olyan jól magát a McLarennél, mint néhány éve, és szívesen váltana. Sőt az sem feltétele az átigazolásnak, hogy Michael Schumacher visszavonuljon, ha kell, Nico Rosberget is kiteszik a csapatból Hamilton szerződtetéséért.

Bár szóba került Hamilton és Rosberg esetleges helycseréje is, Jordan újabb, BBC-nek adott nyilatkozatában azt mondta, szerinte a Force Indiá-s Paul di Resta lesz jövőre Jenson Button csapattársa.

Egy nemrég nyilvánosságra került lista szerint Hamilton 16 millió eurót keres egy idényben a McLarennél – ugyanannyit, mint Button.

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
5 perce

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
28 perce

Márton Viviana változatlanul a tekvandós világranglista és olimpiai rangsor élén

Egyéb egyéni
34 perce

Atlétikai Eb: Venyercsán Bencét az utolsó kilométeren, a 2. helyről büntették meg maratoni gyaloglásban, 6. lett – videó

Atlétika
36 perce

Örülhet az edző, ha élvezik a játékot a fiatalok

Labdarúgó NB I
42 perce

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
59 perce

Ruff-Nagy Dóra: Készen állok az erős visszatérésre

Kosárlabda
1 órája

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
1 órája