F1: Räikkönen nem élvezte kedvenc pályáját

2012.09.02. 16:18
Címkék
Sebastian Vettel szerint az őrült rajt után csapata tökéletes stratégiát választott, hogy egy boxkiállással teljesíteni tudta a viadalt, amelynek köszönhetően a 2. helyen ért célba, fontos világbajnoki pontokat szerezve. Vettel ezzel feljebb zárkózott a rajtnál kieső Fernando Alonsóra a pontversenyben. Ugyanennek örült Kimi Räikkönen is, aki azonban többet várt a futamtól a 3. rajtkockából rajtolva.

„Őrült verseny volt, a rajt a 10. helyről enyhén szólva kalandos volt, röpködtek az autók a levegőben, szerencsére megúsztuk, és remek taktikával sikerült felkapaszkodnunk – mondta Vettel. – Az autó nagyon jól ment a versenyen, élvezetes csatákat vívhattam, többek között Michaellel is. Hihetetlen ez a pálya, nagyon várom már, hogy jövőre visszajöjjünk."

Räikkönen is örült, hogy ismét Spában versenyezhetett, de az eredmény miatt csalódott volt.

„Szeretem ezt a pályát, de az idén nem élveztem a versenyt – mondta a finn. – Az autó nem működött tökéletesen, de legalább sikerült 15 pontot szereznem, aminél többre nemigen volt esélyem. Talán egy hét múlva jobbak leszünk."

Legfrissebb hírek

RB Leipzig: szárnyakat adnak a tehetségnek és a költségvetésnek is 

Német labdarúgás
4 perce

Óriási országos csúccsal Eb-döntős a 4x100-as női váltónk!

Atlétika
7 perce

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
47 perce

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
53 perce

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
1 órája

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
1 órája

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
2 órája