F1: Button váltócsere miatt rajtbüntetést kap

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.10.02. 10:21
A sebességváltó cseréje miatt öthelyes rajtbüntetést kapott Jenson Button, a Formula–1-es McLaren brit pilótája, aki így a legjobb esetben is csak a hatodik pozícióból indulhat majd a hétvégi Japán Nagydíjon.


A McLaren keddi közleménye szerint a szingapúri futam után – amelyen a 32 éves versenyző második lett – kénytelenek voltak kicserélni a váltót, mivel észrevették, hogy ugyanolyan műszaki probléma van vele, mint amilyennek következtében Button csapattársa, Lewis Hamilton az első helyről kénytelen volt feladni a Szingapúri GP-t.
A McLaren keddi közleménye szerint a szingapúri futam után – amelyen a 32 éves versenyző második lett – kénytelenek voltak kicserélni a váltót, mivel észrevették, hogy ugyanolyan műszaki probléma van vele, mint amilyennek következtében Button csapattársa, Lewis Hamilton az első helyről kénytelen volt feladni a Szingapúri GP-t.

A tavalyi Japán Nagydíjat megnyerő Button 119 ponttal hatodik a világbajnoki pontversenyben, amelyet Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája vezet 194 ponttal.

Hamilton autójában természetesen szintén kicserélik a sebességváltót, őt azonban nem büntetik meg, mivel Szingapúrban nem ért célba.

Szintén rajtbüntetést kap a Japán GP-n (vasárnap, magyar idő szerint 8 óra) Michael Schumacher, aki Szingapúrban nekiment Jean-Éric Vergne-nek – a német tíz helyet veszít a szombati időmérőn (magyar idő szerint 7 óra) elért pozíciójához képest.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik