F1: Gyulay Zsolt novemberben tárgyal Ecclestone-nal

2012.10.01. 17:05
null
A mogyoródi pályára több versenysorozat is visszatér (Fotó: NS-archív, Czerkl Gábor)
Címkék
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója novemberben két Formula-1-es futamra is elutazik, s az Abu-Dzabi Nagydíjon tárgyalni fog az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal.

 

„Az idén még hátralévő hat Formula-1-es verseny közül kettőnek a helyszínére elutazom, mindkét esetben hivatalos útról lesz szó – idézte a Hungaroring hétfői közleménye Gyulay Zsoltot. – November elején Abu-Dzabiban Gerstl Péterrel együtt tárgyalni fogunk Bernie Ecclestone-nal. Hogy miről, az egyelőre nem publikus. Aztán november 18-án részt veszek Austinban az Amerikai Nagydíj pályaavató ünnepségén."

A mogyoródi versenypályát üzemeltető cég elnök-vezérigazgatója elárulta továbbá, hogy az ősz folyamán lebontják és újraépítik az 1986-ban épített könnyűszerkezetes ambulanciát, amely reményeik szerint a túraautó-világbajnokság (WTCC) jövő májusi futamára – amelyen Michelisz Norbertért izgulhatnak a magyar szurkolók – teljesen elkészül.

Gyulay Zsolt azt mondta, az F1-en és a WTCC-n kívül két másik világverseny, a Renault világsorozat (World Series by Renault), valamint az International Superstars Series szervezői is jelezték, hogy 2013-ban szívesen visszatérnének a magyarországi pályára.

„Az idei F1-es Magyar Nagydíj minden szempontból sikeres volt, és az eddigi, azaz szeptember végéig tartó értékesítési adatokat tekintve van arra esély, hogy hatékonyságban és gazdasági eredményekben is felülmúljuk a tavalyi évet" – fogalmazott Gyulay Zsolt, hozzátéve, hogy végleges adatokat, illetve eredményt csak a gazdasági év lezárását követően tud mondani.

Legfrissebb hírek

Spanyol vezetőedzőt nevezett ki Dejan Sztankovics helyére a Crvena zvezda

Minden más foci
16 perce

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
24 perce

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
29 perce

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
40 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
1 órája

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
1 órája

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
1 órája