F1: Nem Vettel, hanem Newey az igazi ellenfelünk - Alonso

2012.10.27. 12:46
Címkék
Fernando Alonso szerint a Red Bull időmérős formája azt bizonyítja, hogy nem Sebastian Vettel, hanem Adrian Newey, a Red Bull főtervezője a Ferrari fő riválisa a világbajnokságon.

„Nem Seb, hanem Adrian Newey a fő riválisunk a világbajnokságban. Nézzék meg a legutóbbi három rajtsorrendet, az első két helyről a Red Bull indult – magyarázta a televíziósoknak Alonso az indiai időmérő után. – Vasárnap versenyképesek vagyunk, de ez keveset ér, ha az időmérőn nem tudjuk megverni őket.”

„A versenyen igyekeznünk kell, korán meg kell előzni a McLareneket, és nyomást kell helyezni a Red Bullra. Hátha hibáznak a boxkiállásoknál vagy tönkremegy az autójuk. Azt nem engedhetjük, hogy a rajt után elhúzzanak, mert az lenne a legrosszabb forgatókönyv” – fogalmazott a magyar idő szerint 10.30-kor rajtoló futamot az 5. rajtkockából váró Alonso.

Legfrissebb hírek

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
33 perce

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
50 perce

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
6 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
7 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
7 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
7 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
7 órája