Formula-1: Massa szerződését egy évvel meghosszabbították

2012.10.16. 16:11
null
Felipe Massa szerződést hosszabbított a Ferrarival (Fotó: Reuters)
Címkék
A Formula–1-es Ferrari-istálló kedden hivatalos közleményben jelentette be, hogy egy évvel meghosszabbította Felipe Massa szerződését. A brazil pilóta így a 2013-as idény végéig biztosan marad az olasz csapatnál.

 

Massa pozíciója igencsak ingatag volt a Ferrarinál az idény közepén, ám az utóbbi futamokon nyújtott teljesítményével meggyőzte az istálló vezetőit, hogy érdemes meghosszabbítani a szerződését. A brazil versenyző Dél-Koreában negyedik lett, előtte Japánban második. Massa formajavulását az is mutatja, hogy a 2012-es idény első 12 futamán 35 pontot szerzett, a legutóbbi négyen 46-ot.

A Japán Nagydíjat megelőzően Massa 2010-ben, Dél-Koreában állhatott dobogóra.

Massa 2006 óta versenyez a Ferrari színeiben, s az elmúlt hat évben 11 futamgyőzelmet tudhatott magáénak. A 2008-as szezonban Lewis Hamilton mögött a második helyen zárt a világbajnoki pontversenyben.

„Hogy őszinte legyek, érzem az erőt magamban – nyilatkozta Felipe Massa szerződésének meghosszabbítását követően. – A legfontosabb, hogy az autó jól működjön és élvezzem a versenyzést. Fontos, hogy boldog legyél, hiszen ez sokszor akkor sem adatik meg, ha a világ legjobb munkája a tied. Ha nem vagy boldog, nem tudod jól végezni a dolgod.”

Legfrissebb hírek

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
15 perce

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
20 perce

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
41 perce

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
42 perce

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
56 perce

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
1 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
1 órája