F1: Alonso még magabiztos, Massa a rajt miatt aggódik

2012.11.17. 21:05
Fernando Alonso a 8. rajtkockából kezdheti meg a Formula–1-es Amerikai Nagydíjat, de még mindig hisz benne, hogy több pontot fog szerezni vasárnap, mint Sebastian Vettel, aki a pole-ból rajtol.

„Nehéz időmérő volt, de megszoktam már, hogy ilyenek a szombatjaink – írta Alonso a Twitteren. – A verseny azonban csak vasárnap lesz, és hiszek benne, hogy több pontot fogok szerezni, mint a riválisom."

A spanyol a Sky Sportsnak is megerősítette a szavait. „Abu-Dzabiban a hetedik helyről indulva második lettem, miért ne javíthatnék itt is? A rajt sokat számít majd, és ha Senb itt is és Brazíliában is nyer, megérdemelten lesz világbajnok – mondta. – Ám van egy különleges érzésem, hogy előtte fogok végezni, és csökkentem, a hátrányomat. Ragaszkodom a reményemhez."

Felipe Massa ugyanakkor elmondta, Romain Grosjean rajtbüntetése nem jött jól a Ferrarinak: bár Massa és Alonso a 7. és a 9. rajtkocka helyett a 6. és a 8. helyről indulhat, a brazil szerint „ez rémes, mert a páros oldal olyan, mintha esőben rajtolnánk slick gumikon."

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
7 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
9 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
9 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
12 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35