F1: Ez az eredmény felér egy győzelemmel - Alonso

2012.11.18. 22:57
Fernando Alonso számára az Amerikai Nagydíjon elért harmadik helyezése felért egy győzelemmel. A spanyolnak az idényzáróra is maradt esélye a győzelemre, aminek nagyon örült.

„Az első köröknek köszönhetem, hogy életben sikerült tartani a világbajnoki esélyemet, mindig rengeteget jelent, hogy nyerünk néhány pozíciót a rajtnál, most is ez történt – mondta Alonso. – Esélyem sem volt Lewiszal és Sebastiannal versenyezni, a nagyon messze voltak, ez a nap inkább arról szólt, hogy a visszapillantó tükröt figyeltem."

Alonso, aki a sajtótájékoztatót követően a boxutcában a Ferrari garázsához tartva a Red Bullnál megállt, hogy megszorítsa Adrian Newey technikai igazgató kezét (korábban már mondta, hogy Vettel mellett Newey a nagy ellenfele), nagyon elégedett volt az eredménnyel.

„Ez a harmadik helyezés felér egy győzelemmel – folytatta. – Pénteken vagy szombaton senki sem gondolta volna, hogy csak három pontot veszítek Sebbel szemben,de megint nagyon jól sikerült a versenyem. Így maradt esélyem a Brazil Nagydíjra, ez volt a célom az egész idény során. Büszkék vagyunk erre a Ferrarinál, élveznünk kell az utolsó hétvégét, aztán meglátjuk, mire megyünk."

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
15 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
17 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik