F1: Ez volt életem egyik legnehezebb versenye - Button

Vágólapra másolva!
2012.11.25. 20:12
Jenson Button élete egyik legnehezebb versenyének nevezte a Brazil Nagydíjat, amelyen győzelemmel zárta a 2012-es idényt, és amelyet követően elbúcsúzott Lewis Hamiltontól, aki három évig volt a csapattársa a McLarennél, és jövőre a Mercedeshez szerződik.

„Ez volt életem egyik legnehezebb versenye – mondta Button. – A körülmények folyamatosan változtak, nem volt elég érezned az autót, kapcsolatban kellett lenni a csapattal, mert minden apró információra szükség volt az autóban. A z első biztonsági autós időszakig sima volt minden, de aztán a verseny már nem csak Nicóról és rólam szólt, hanem mások is a képbe kerültek. Érdekes volt Nicóval csatázni, a Force India teljesítménye nagy meglepetés volt, a szabályok kis változása összehozza a mezőnyt, jövőre még szorosabb lesz."

Button újra kifejezte, mennyire szomorú Lewis Hamilton távozása miatt.

„Hadd mondjam el, mennyire sajnálom, hogy Lewis nem mehetett végig utolsó mclarenes versenyén, de az autóversenyeken történnek balesetek. Jó volt három évig együtt versenyezni vele, az első tíz körben még utoljára küzdöttünk egy jót csapattársakként" – mondta Button.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36

Először a pályán a címvédő McLaren; az Audi megint megadta magát – videók

F1
2026.01.28. 12:19

Hadjar az első tesztnap leggyorsabbja; az Aston Martin késésben van – videók

F1
2026.01.26. 18:26

A Mercedes elsőként hajtott pályára; a McLaren és a Red Bull leleplezte a 2026-os autóját – képek

F1
2026.01.26. 10:34
Ezek is érdekelhetik