F1: Hamilton kihasználta egyetlen esélyét - Vettel

2012.11.18. 22:05
Sebastian Vettel örül a Red Bull konstruktőr-világbajnoki címének, de tudja, neki még egy nagy lépést tennie kell a triplázás felé Brazíliában. A vb-éllovas 13 pontos előnnyel várhatja a Brazil Nagydíjat az után, hogy Lewis Hamilton mögött második lett Texasban.

„Hihetetlen verseny volt! Öt éve az Egyesült Államokban indultam először F1-es futamon, és nagyon jó volt visszatérni ide a századikra – mondta Vettel. – A konstruktőr-világbajnoki cím már megvan, örülök a csapat sikerének. A következő lépést Brazíliában kell megtennünk, kicsit jobb a helyzetem, mint a verseny előtt. Nehéz futam volt, Lewisnak egyszer volt jó esélye az előzésre, de kihasználta, és ezzel nyert is."

„Úgy éreztem, sikerül menedzselni a kettőnk közötti távolságot, de amikor Karthikeyant utolértük, egyetlen pillanat elég volt ahhoz, hogy Lewis lehetőséget kapjon – folytatta a német. – Próbáltam agresszívan védekezni, de mindegy volt, merre húzódom, a McLaren sokkal gyorsabb volt. Nem voltam boldog a HRT miatt, de nem tehettem semmit. Utána már képtelenség volt visszaelőzni Lewist."

Legfrissebb hírek

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
6 órája

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
9 órája

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49
Ezek is érdekelhetik