F1: Történelmi lehetőség előtt az ország - Gyulay

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.20. 10:44
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint Magyarország történelmi lehetőség előtt áll a Formula–1-es Magyar Nagydíj szerződésének megújításával. A sportvezető ezt az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának keddi ülésén mondta, hozzátéve, hogy a 2017 és 2021 közötti időszakra vonatkozó rendezési jog megszerzéséhez át kell alakítani a pályát. A tervekkel december elejére, a költségvetéssel pedig jövő hónap közepére készülnek el.

„Fel kell újítanunk a tribünöket, a sajtóközpontot, illetve a teljes gyengeáramú hálózat rekonstruálásra vár, nem is beszélve az ambulancia korszerű épületének megépítéséről – fogalmazott Gyulay Zsolt. – Most kell elérnünk, hogy szerződést hosszabbítsanak velünk, mert ha Bernie Ecclestone valami miatt majd nem dolgozik tovább mint a Formula–1 ura, s az új vezetésnél csak a pénz fog számítani, akkor soha nem fogunk tudni hosszabbítani."

Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese azt mondta, az aszfaltcsík megújításában az utóbbi években épült F1-es pályákat tervező német Hermann Tilke is közreműködik majd, de Bernie Ecclestone szaktanácsadóként számít a világbajnoki címvédő Sebastian Vettelre, a kétszeres vb-győztes Fernando Alonsóra és a hétszeres bajnok Michael Schumacherre is.

„Közép-Kelet-Európában még mindig Magyarország az egyetlen, amely F1-es futamot rendez, pedig a tendencia az, hogy a portág egyre jobban kiszorul a kontinensről – fogalmazott a vezérigazgató-helyettes. – Jelenleg húsz GP-ből csupán nyolcra kerül sor Európában, az új jelentkezőkkel pedig, mint Mexikó, Thaiföld, vagy a Dél-afrikai Köztársaság, nehéz versenyre kelni."

Gazsi hozzátette, az átalakítás nyomán valószínűleg hosszabb lesz a pálya, és szeretnének több előzési zónát kialakítani, illetve közel húszra növelni a kanyarok számát.

„Magyarország még mindig a nemzetközi átlag alatti jogdíjat fizet a verseny megrendezéséért, miközben hazai és külföldi tanulmányok is bizonyították, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíjak esetében a jogdíjak költségének ötszöröse még az adott évben megtérül az állam számára" – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes, aki arról is beszámolt, hogy 2010 óta új értékesítési stratégiát követnek, ennek köszönhetően 200-220 napot tudnak hasznosítani, aminek nyomán pozitív eredménnyel zárták a gazdasági évet.

A Sport- és turizmusbizottság a prezentáció meghallgatása után támogatásáról biztosította a Hungaroring Sport Zrt.-t, amely egyelőre várja Bernie Ecclestone-tól a 2017–2021-es időszakra vonatkozó szerződés tervezetét.

Legfrissebb hírek

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
2025.09.11. 15:10

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik