Formula-1: Schumacher sajnálja a Ferrarit

MTI MTIMTI MTI
2012.11.28. 11:56
Az idei szezon után végleg visszavonult Michael Schumacher, a Formula–1 hétszeres világbajnoka sajnálja, hogy nem a Ferrari győzött a konstruktőrök között, ugyanakkor úgy gondolja, Sebastian Vettel megérdemelten nyert a pilótáknál.
„A csapatok versenyében sokkal jobban örültem volna a vörösök sikerének” – írta szerdán honlapján a 43 éves német sztár, aki 2000 és 2004 között öt világbajnoki címet nyert a Ferrarival, és állítása szerint a mai napig „rengeteg dolog összekapcsolja” őt az olasz istállóval. „Most, hogy eltelt néhány nap, szeretnék ismét gratulálni Sebastiannak a harmadik vb-címéhez – fogalmazott Schumacher, aki a vasárnapi Brazil Nagydíjjal együtt 308 futamon állt rajthoz Forma-1-es pályafutása során. – Nagyon régóta ismerem és kedvelem őt, örülök a sikereinek. Úgy érzem, az nyerte a világbajnokságot, aki megérdemelte.” Vettel Interlagosban a hatodik helyen ért célba, de ez is elég volt neki ahhoz, hogy sorozatban harmadik világbajnoki trófeáját nyerje meg, és 25 évesen minden idők legfiatalabb háromszoros vb-győztesévé váljon. Az összetettben Fernando Alonso, a Ferrari spanyol versenyzője zárt a második helyen, mindössze három ponttal lemaradva Vetteltől.
Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
4 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
5 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
6 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
8 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35