Button: Nem a boxutcai bakik miatt úszott el a szezon

2012.12.25. 19:32
null
A McLaren emberei nem mindig álltak a helyzet magaslatán, de Button szerint nem ez volt a fő gond (Fotó: Action Images)
A McLaren Formula–1-es csapatánál több amatőr hibát is elkövettek a 2012-es idény során, és az istálló végül csak a harmadik helyen végzett a konstruktőrök pontversenyében. Jenson Button azonban úgy látja, elsősorban azért nem végeztek előrébb, mert a tavasz végén, nyár elején nem voltak elég gyorsak.

A McLaren a szezon során többször is remekelt az időmérőkön, végül azonban a Red Bull és a Ferrari is megelőzte a konstruktőrök között, a pilóták vetélkedésében pedig Lewis Hamiltonnak és Jenson Buttonnak be kellett érnie a negyedik, illetve ötödik hellyel, pedig mindketten álltak a pontverseny élén is.

A brit istálló sok olyan hibát elkövetett, amely nagy sajtóvisszhangot kapott, többször a boxkiállások során kerültek nagy hátrányba pilótái, és az autóval is akadtak technikai hibák, Button szerint azonban elsősorban nem emiatt szerepeltek a vártnál gyengébben.

„Néha előfordulnak hibák, amiket ki kell javítani, de a legnehezebb időszakot akkor éltük meg, amikor a nyári szünet előtt nem voltunk elég gyorsak – idézi az autosport.com a 2009-es idény világbajnokát. – Nem a megbízhatóságban kell keresni annak az okát, hogy miért nem voltunk versenyben a világbajnoki címért, hanem abban, hogy nem bírtuk a vetélytársaink által diktált tempót a szóban forgó időszakban."
Button szerint a technikai baklövéseiken azok időpontjai miatt is csámcsogott többet a média.

„Voltak gondjaink a megbízhatósággal, de ha jobban megnézzük, ezek mindig a hétvégéken fordultak elő. Ezernégyszáz kilométert tettünk meg a fiatal pilóták tesztjén, de ekkor egyetlen problémánk sem adódott, szóval kicsit balszerencsések is voltunk."

Button májustól júliusig rendre a mezőny második felében ért csak célba – ha egyáltalán célba ért –, a nehézségeikből azonban szerinte előnyt tudtak kovácsolni.

„Új dolgokat próbáltunk ki, mert a legtöbbször problémám volt a gumik hőmérsékletével, de nem jöttek be, Monacóban és Kanadában is elkoptak a gumik – folytatta Button. – Lewisnak remekül sikerült a kanadai futam, nekem pedig pocsékul, ám ez az év hátra lévő részére jó hatással volt, mert megtapasztaltuk a szélsőségeket, meg tudtuk vizsgálni az adatokat, megváltoztattuk a beállításokat, és rájöttünk, miért kopnak jobban az én abroncsaim, mint az övéi. Nagyon hasznos volt megismerni, mit tehetünk és mit nem a gumikkal, mivel alapvetően mást gondoltunk erről.”

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
Tegnap, 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08