F1: Montezemolo Vettellel pótolná Alonsót a Ferrarinál

2012.12.20. 21:41
Osztrák lapértesülések szerint Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke kész megszerezni a háromszoros Formula–1-es világbajnok Sebastian Vettelt, ha jelenlegi versenyzője, Fernando Alonso elhagyná az olasz istállót.
„Sebastian egy potenciális Ferrari-szintű versenyző. Fiatal, és mindkét lábával a földön jár. Ha Alonso befejezi karrierjét, azonnal akarom Vettelt! – jelentette ki határozottan az olasz sportvezető. – Alonso és Vettel együtt? Ez egy nagyon vad elképzelés, amely nem reális. Nem tudnánk ugyanolyan feltételeket biztosítani mindkettejük számára. Valószínűleg ugyanaz lenne a helyzet, mint korábban a McLaren-Mercedesnél, Alonso és Lewis Hamilton esetében.”

Montezemolo nem felejtette el méltatni spanyol versenyzőjét. Fernando Alonsót gyakran hasonlítják Michael Schumacherhez és Niki Laudához is.

„Fernando egy kicsit mindkettő. Versenyintelligenciája, csapatmunkája őket idézi. Pontosan tudja, mikor kell fékezni, mikor kell gázt adni. Emellett hihetetlenül sokat tud segíteni a mérnököknek. Alonso több, mint egy pilóta, kulcsfigurája a Ferrarinak. Boldog vagyok, hogy a mi versenyzőnk” – tette hozzá végül Montezemolo.

„Fernando egy kicsit mindkettő. Versenyintelligenciája, csapatmunkája őket idézi. Pontosan tudja, mikor kell fékezni, mikor kell gázt adni. Emellett hihetetlenül sokat tud segíteni a mérnököknek. Alonso több, mint egy pilóta, kulcsfigurája a Ferrarinak. Boldog vagyok, hogy a mi versenyzőnk” – tette hozzá végül Montezemolo.

A 24 éves Vettel idén sorozatban harmadszor nyerte meg a vb-pontversenyt a Red Bull autójával, ezzel az F1 minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnoka lett.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
3 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50