F1: Schumachernek nem kellett volna visszatérnie - Ecclestone

2012.12.07. 17:34
Bernie Ecclestone, a Formula–1 gazdasági vezetője szerint Michael Schumachernek nem kellett volna visszatérnie a száguldó cirkuszba az első visszavonulása után.
Michael Schumacher először 2006 végén vonult vissza a Formula–1-től, hét világbajnoki címmel és 91 futamgyőzelemmel a háta mögött. A német pilóta a 2010-es idényben kezdte újra, de a három év alatt csak egy dobogós helyezést ért el, mielőtt az idei szezon végén végleg búcsút intett az F1-nek mint pilóta.Ecclestone szerint Schumachernek nem kellett volna visszatérnie, mivel sokan csak karrierje második F1-es szakaszára emlékeznek majd.„A helyében hétszeres világbajnokként akkor vonultam volna vissza végleg, nem pedig most – mondta a 82 éves Ecclestone. – A sportágat nemrég követők a mostani Michaelre emlékeznek majd, nem a korábbira. Nem a hőst látják, aki egykor volt, hanem az embert, aki képes hibázni. Szerintem nagyon fontos – és valószínűleg nagyon nehéz –, hogy észrevegyük azt, ha már nem tudjuk megcsinálni, amit egykor tudtunk, s akkor adjuk át másnak a terepet. Remélem, nekem ez sikerül majd: ha úgy érzem, hogy már nem tudok megfelelni a követelményeknek, akkor búcsút intek.”Ecclestone ezzel együtt sajnálja, hogy a német versenyző jövőre már nem lesz ott a rajtrácson:„Imádott versenyezni, és segített jobbá tenni a Formula–1-et. Hiányozni fog, mivel bár futamot nem nyert ebben a három évben, még mindig nagyon népszerű."
Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
23 órája

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
2026.08.10. 07:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08