F1: Hamilton győzelemről beszélt első mercedeses napján

Vágólapra másolva!
2013.01.22. 14:13
null
Hamilton a nagyközönség előtt is bemutatkozott a Mercedes színeiben (Fotó: skysports.com)
Először jelent meg a nagyközönség előtt új csapata, a Mercedes szerelésében Lewis Hamilton. A brit pilóta a Formula–1-es istálló stuttgarti bázisán elmondta: 2013-ban akár a vb-címet is megnyerhetik, nem lehetetlen a Red Bullt megelőzni.

 

 

„Azért élek, hogy nyerjek – mondta Hamilton a Mercedes által közzétett videóban. – Minden évben ezen dolgozom. Természetesen most is nehéz lesz megelőzni a Ferrarit és a Red Bullt, de azt hiszem, nem lehetetlen feladat. Érdekes lesz a kétezer-tizenhármas esztendő, új emberekkel dolgozni mindig nagy kihívás, ez talán az eddigi legnagyobb lesz a karrieremben.”

A McLarennél Jenson Button volt a csapattársa Hamiltonnak, a Mercedesnél Nico Rosberg lesz, aki szintén nem ismeretlen a brit számára, hiszen korábbról ismerik egymást.

„Sok évvel ezelőtt csapattársak voltunk gokartban, így jól ismerem Nicót, nagyon várom már, hogy együtt dolgozhassak vele, hiszen óriási tehetség” – tette hozzá Lewis Hamilton.

A Bild információi szerint a McLaren technikai igazgatója, Paddy Lowe is követheti Hamiltont a Mercedeshez.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
2026.02.05. 09:39

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik