F1: Alonso és Hamilton is előzött volna - Horner

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.03.29. 11:45
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint Fernando Alonso és Lewis Hamilton ugyanúgy tett volna a Malajziai Nagydíjon, mint Sebastian Vettel, azaz a győzelem reményében a csapat tilalma ellenére támadta volna az élen haladó csapattársát, mert a génjeiben van a győzni akarás.

„Sebastian nagyon elszánt személyiség, aki éppen annak köszönheti a huszonhét futamgyőzelmét és három világbajnoki címét, hogy nem alkuszik meg, hogy nem dől hátra semmilyen helyzetben – mondta Horner a Sky Sportsnak. – Ha Fernando Alonso vagy Lewis Hamilton ilyen helyzetbe került volna, ugyanezt tette volna, akárcsak Mark, akiről már korábban is láttuk, hogy ugyanezt tette két éve Silverstone-ban, vagy éppen két futammal ezelőtt, a brazíliai idényzárón. Senki se áltassa magát azzal, hogy Sebastian tette megbocsáthatatlan bűn, ez egy olyan jelenség, ami a nyerő típusú versenyzők génjeiben van.”Horner a Sky Sportsnak. – Ha Fernando Alonso vagy Lewis Hamilton ilyen helyzetbe került volna, ugyanezt tette volna, akárcsak Mark, akiről már korábban is láttuk, hogy ugyanezt tette két éve Silverstone-ban, vagy éppen két futammal ezelőtt, a brazíliai idényzárón. Senki se áltassa magát azzal, hogy Sebastian tette megbocsáthatatlan bűn, ez egy olyan jelenség, ami a nyerő típusú versenyzők génjeiben van.”

Horner azt is elmondta, hogy az egyes helyeken felröppent pletykákkal ellentétben Webber ott lesz a Kínai Nagydíjon, és végigversenyzi a szezont. A folytatásról még nincs döntés, általában augusztusban ülnek le Webberrel, aki minden évben egy-egy szezonnal hosszabbítja meg a szerződését.

 

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
4 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
5 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
6 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
8 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35