Hamilton megközelíthetetlen volt, Räikkönen lebetegedett

2013.03.02. 17:35
null
Hamilton megközelíthetetlen volt Barcelonában (Fotó: Reuters)
A mercedeses Lewis Hamilton zárt az élen a barcelonai pálya idei legjobb idejével az idény előtti harmadik kollektív teszt harmadik napján. A brit pilótát nem tudták megközelíteni a többiek, a második Felipe Massa is több mint hét tizeddel volt lassabb nála.

Nem kezdődött jól a barcelonai teszt harmadik napja a Lotusnak, ugyanis Kimi Räikkönen lebetegedett, így nem tudott részt venni a gyakorláson. A hírek szerint ételmérgezést szenvedett, helyét délelőtt a Lotus tartalékpilótája, Davide Valsecchi foglalta el. A Lotusnál remélik, vasárnapra már jobb állapotban lesz, és be tud szállni. A Barcelonát már elhagyó Romain Grosjeant visszahívták, a francia délután be is ült az autóba.

Az első helyen az idei legjobb barcelonai idővel Lewis Hamilton végzett, aki lágy gumival több mint egy másodperccel előzte meg Adrian Sutilt ebédidőben. A korábbi két nappal ellentétben ezúttal száraz körülmények között versenyezhettek a pilóták. A 2008-as világbajnok egy órával a szünet előtt érte el 1:20.558-as idejét (korábban keményebb keverékkel 1:20.8-as időkre is képes volt.).

Ez az ideje a délután folyamán is megközelíthetetlen volt, bár Felipe Massa a Ferrarival javítani tudott, és feljött a második helyre (1:21.266). A brazil több rövid etapot teljesített mind a lágy és a szuper lágy keverékkel, míg az edzés végéhez érve az egyik kereke leszakadt, így meg is kellett szakítani a tréninget. Délelőtt kétszer kellett piros zászlóval lengetni, egyszer Giedo van der Garde, egyszer pedig Davide Valsecchi miatt.

Massa és Sutil mögött Pastor Maldonado, majd a délután autóba ülő Valtteri Bottas, valamint a másik williamses, a délelőtt nagy részében Hamiltonnal „csatázó” Esteban Gutiérrez végzett. A pilóták egy része délután versenyszimulációt futott, míg Mark Webber ezen a napon aerodinamikai tesztelést hajtott végre a keményebb keverékű gumikkal, és csak a végén ment gyors kört lágy gumival.

FORMULA–1, KOLLEKTÍV TESZT, 3. NAP, BARCELONA
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:20.558 perc 117 kör
2. Felipe Massa Ferrari + 0.708 mp. h. 94
3. Adrian Sutil Force India + 1.069
109
4. Pastor Maldonado Williams + 1.747 34
5. Valtteri Bottas Williams +1.910 31
6. Esteban Gutiérrez Sauber + 1.995 99
7. Mark Webber Red Bull + 2.100 59
8. Sergio Pérez McLaren + 2.136 101
9. Jean-Éric Vergne Toro Rosso + 2.665 114
10. Romain Grosjean Lotus +2.822 46
11. Davide Valsecchi Lotus + 2.890 16
12. Jules Bianchi Marussia + 3.470 74
13. Giedo van der Garde Caterham + 3.677 126
Az időeredmények nem hivatalosak

 

Legfrissebb hírek

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
7 órája

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07
Ezek is érdekelhetik