F1: Másokat is utol fog érni a balszerencse - Alonso

2013.04.21. 17:19
Fernando Alonsónak meg kellett elégednie a nyolcadik helyezésért járó négy ponttal a Formula–1-es Bahreini Nagydíjon, miután a futam elején elromlott a DRS-e, egymás után két körben is a boxba állt, és visszaesett a mezőny végére. Sebastian Vettellel szemben már 30 pont a hátránya, de biztos benne, hogy riválisát is utoléri majd a balszerencse.

„Nagyon peches voltam, és a negyedik versenyből ez már a második, amelyen utolért a balszerencse. Biztos vagyok benne, hogy mások is pórul fognak járni az idényben, eljönnek majd az ő rossz pillanataik is – panaszkodott Alonso, aki a Malajziai Nagydíj rajtjánál Vettelnek koccanva eltörte első légterelőjét, amely a második kör elején levált az autójáról, és emiatt a spanyol kiesett. – A verseny borzasztóan nehéz volt, a DRS elromlott, két egymás utáni körben is ki kellett állnom, a mezőny végére kerültem DRS nélkül."

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
10 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
11 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
12 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
14 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35