F1: Vettel Rosberget méltatja, magabiztos a verseny előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.20. 15:00
Sebastian Vettel elismerően beszélt Nico Rosberg pole pozíciót érő köréről a Bahreini Nagydíj időmérője után, de a versenytől azt várja, előre tud majd törni, amihez az kell, hogy óvatosabban bánjon az autója a gumikkal.

„Ez a nap Nicóé volt, fejet kell hajtanunk előtte, gratulálok neki. Amikor célba értem, láttam, hogy nem én vagyok az első, de nem tudtam, mennyi hiányzott. Ám a különbséget látva azt kell mondanom, ezt az időt képtelenség lett volna felülmúlni – mondta elismerően Vettel, miközben mindenképpen arra számít, hogy a gumijaival rendszerint bajlódó Mercedes a versenyen vissza fog esni. – Örülök, hogy tudtam spórolni a gumikkal a versenyre, vasárnap minden arról szól majd, kinek milyen ütemben használódnak el az abroncsai. Nagyon jó az első sorból indulni."

Mark Webber a büntetése után a hetedik rajtkockából indulhat.

„Kicsit jobbra számítottam, abban bíztam, a második vagy harmadik helyen zárok, de ezen a pályán könnyű egy-két kanyarban otthagyni néhány tizedet. Az időmérő célja volt az is, hogy frissen tartsuk az összes kemény guminkat, ennyi előnyünk van a többi élcsapattal szemben. A hetedik rajthely nem olyan rémes, nem keseredtem el" – mondta Webber, aki egy hete Kínában a boxból startolt. Annál mindenképpen jobb a hetedik rajtkocka...

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
7 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
8 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
9 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
12 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35