F1: A Ferrari esete ugyanolyan, mint a mienk - Mercedes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.20. 13:24
A Mercedes szerint az FIA következetlenül jár el a Formula–1-es csapatok Pirelli-tesztjével kapcsolatban. A májusi barcelonai tesztje miatt Párizsban az igazáért küzdő német csapat jogi képviselője elmondta: a Spanyol Nagydíj előtt, illetve tavaly szintén soron kívül tesztelő Ferrari legalább annyira bűnös, mint a Mercedes. Bár a Scuderia 2011-es autót használt, az a szabályok állandósága miatt alig tér el az idei géptől.

„A szabályzat azt mondja, a világbajnokságban szereplő istállók nem tesztelhetnek olyan autóval, amely alapvetően hasonlít az idei, a tavalyi vagy a jövő évi előírásoknak megfelelő autókhoz. Ha a Mercedes vétett a szabályok ellen, akkor a Ferrari is ezt tette, hiszen a Spanyol Nagydíj előtt tesztelt Barcelonában, méghozzá olyan autóval, amely alapvetően hasonlít az idei és a tavalyi szabályokban előírt négykerekűekhez – mondta Paul Harris, a Mercedes jogi képviselője. – A Ferrari a 2011-es autóját használta, s mivel alig változtak a szabályok, az az autó alapvetően hasonlít az ideihez. Az időeredmények csak fél másodperccel tértek el a 2011-es és a 2013-as autók között, azaz a két autó teljesítménye szinte megegyező."

A Mercedes arra is rámutatott, hogy az idén Pedro de la Rosát az autójába ültető Ferrari tavaly Felipe Massával is tesztelt. „Sajnálatos, hogy következetlenül jár el az FIA a két Ferrari-teszt és a mi tesztünk kapcsán" – mondta Harris.

A jogász ugyanakkor bocsánatot kért azért, mert a Mercedes pilótái festés nélküli sisakban teszteltek, míg a telemetriai mérések szükségességét biztonsági okokkal magyarázta.

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
12 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
14 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
14 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
17 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35