F1: A Pirelli irányította és fizette a tesztet - Mercedes

2013.06.20. 12:33
A Formula–1-es Mercedes-istálló úgy véli, nem vonható felelősségre a májusi barcelonai Pirelli-teszt miatt, amelynek ügyében csütörtökön tart vizsgálatot és kihallgatást a Nemzetközi Automobil-szövetség bírósága. A német istálló szerint a tesztet a Pirelli szervezte.

„A szabályzatban az szerepelt, hogy egyik csapat sem bonyolíthat le tesztet versenyhétvégén kívül. A kulcsszó számunkra a »bonyolíthat le« – esetünkben nem a Mercedes hajtotta végre a tesztet, hanem a Pirelli – érvelt Paul Harris, a Mercedest képviselő jogász. – Nem is vonható kétségbe, hogy a tesztet a Pirelli bonyolította le. A Pirelli irányította, ellenőrizte és fizette a gyakorlást, mindent a Pirelli utasításai szerint hajtott végre a csapat. Aki ott volt, nem vonhatja kétségbe, hogy minden a Pirelli akarata szerint történt."

Harris visszautalt Charlie Whiting FIA-versenyigazgató és Sebastian Bernard FIA-jogász e-mail-váltására május 3-áról.

„Egy ilyen teszt, ha azt vesszük, hogy tulajdonképpen nem valamelyik istálló hajtja végre, elfogadható, hogy a Pirelli tesztje?" – idézte Whitingot a Mercedes ügyvédje, majd Bernard válaszát közölte: „Valóban, elfogadható. Ezt a tesztet nem az istálló bonyolítja le."

Az FIA korábbi álláspontja szerint ebben az esetben lényegtelen Whiting és Bernard álláspontja.

A Mercedes a jelek szerint a Pirellire hárítja át a felelősséget a párizsi tárgyaláson, amelyen a következő pont az olasz gumigyártó meghallgatása lesz. A Pirelli állítólag már azt fontolgatja, hogy súlyos pénzbírság esetén feljelenti az FIA-t.

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
2026.09.26. 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
2026.09.26. 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
2026.09.26. 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
2026.09.26. 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35