F1: Hamiltonnak idő kell, hogy legyőzze Rosberget - Brawn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.04. 07:59
Nico Rosberg monacói győzelme és zsinórban megszerzett három rajtelsősége után a brit sajtó elkezdte félteni Lewis Hamiltont, aki a jelek szerint nem tudja tartani a lépést német csapattársával a Mercedes-istállóban. Ross Brawn csapatfőnök azonban igyekezett megnyugtatni az újságírókat.

„Lewisnak idő kell ahhoz, hogy megértesse magát a csapattal. Nem feltétlenül ugyanarra van szüksége, mint Nicónak, aki már évek óta velünk van, és mindent tökéletesen átlát. Lewis még most is tanulja, kivel kell beszélnie ahhoz, hogy valamit elérjen, valamit finomítson az autón – mondta Brawn. – Neki jelenleg kényelmetlen ez a helyzet, ami rendben is van, hiszen nem is akarunk olyan pilótát, aki megelégszik azzal, hogy csak második az istállón belül. Azt akarjuk, hogy hajtsák egymást, mert ez viszi előre a csapatot is."

Hamilton eddig ötször indult a Kanadai Nagydíjon, ahol a következő eredményeket érte el: győzelem, kiesés, győzelem, kiesés, győzelem – tavaly nyert, s reméli, az idén megszakad a sorminta.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
10 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
11 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
11 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
14 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35