F1: Vettel 2015-ig hosszabbított a Red Bull-lal - sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
2013.06.11. 16:26
Egy évvel meghosszabbította a szerződését a Formula–1-es Red Bull-istállónál Sebastian Vettel, így a világbajnoki címvédő 2015-ig az osztrák alakulat pilótája marad – legalábbis a Sport Bild című napilap szerint.

Az újság értesülését ugyanakkor sem a csapat, sem a 25 esztendős, sorozatban három vb-címet nyerő német versenyző szóvivője nem kívánta kommentálni.

Vettelt az utóbbi időben többször hírbe hozták a Ferrarival, ő azonban rendszeresen azt nyilatkozta, hogy a szerződésekről semmit nem akar mondani.

A heppenheimi születésű pilóta a mostani szezonban is vezeti a vb-pontversenyt, a múlt vasárnapi Kanadai Nagydíjon aratott sikere után már 36 pont az előnye a második helyen álló, 96 pontos Fernando Alonsóval (Ferrari) szemben.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
11 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
12 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
13 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
16 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35