F1: a németek vádat emeltek Ecclestone ellen

2013.07.17. 14:02
null
Bernie Ecclestone rács mögé kerülhet Németországban (Fotó: Reuters, archív)
Vádat emeltek Bernie Ecclestone ellen Németországban a Formula–1 gazdasági jogainak 2005-ös eladása ügyében. Erről maga az F1 ura adott hírt a Financial Timesnak.

A német hatóságok azzal vádolják Ecclestone-t, hogy megvesztegetteGerhard Gribkowskit, aki az akkori tulajdonos Bayerichse LandesBank nevében eljárt az F1-es gazdasági jogok eladása ügyében, és áron alul, az Ecclestone által kért CVC Capital Partnersnek adta a tulajdont.

Gribkowski sikertelen fellebbezése után nyolc és féléves börtönbüntetését tölti. Ecclestone elismerte, hogy 30 millió eurót fizetett Gribkowskinak, de azt mondta róla, azért utalta át az összeget, hogy a német üzletember ne terjesszen róla hamis információkat a brit adóhatóságoknak.

„Az ügyvédeim megkapták a határozatot a német bíróságtól, éppen fordítják a dokumentumot németről angolra – idézte a Financial Times Ecclestone-t. – Ártatlan vagyok, és ezt be is tudjuk bizonyítani. Érdekes az eset, de kár, hogy meg kell történnie. Két éve meg kellett jelennem Gribkowski tárgyalásán, el is mentem. Akkor is az igazat mondtam, nem lett belőle bajom, nem hiszem, hogy most ezt ellenem tudnák fordítani."

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
10 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
11 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
14 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
17 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02