F1: A Pirelli több rossz döntést hozott idén - Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.05. 09:27
Fernando Alonso, a Ferrari pilótája élesen kritizálta a Pirellit a Brit Nagydíjon történt defektek miatt, s elmondta, esze ágában sincs részt venni a júliusi teszteken. A spanyol azért bízik benne, hogy a Pirelli megtalálta a jó megoldást, és nem lesz több veszély.

„Nyilvánvaló, hogy a Pirellitöbbször is rossz döntést hozott idén. Veszélyesek voltak a gumik, amelyeken módosítottak Bahreinben, de aztán kiderült, hogy fennmaradt, sőt fokozódott a veszélyforrás. Remélem, lesz még olyan ebben az évben, hogy három egymást követő versenyen ugyanazt a gumikonstrukciót használjuk" – mondta Alonso a Nürburgringen.

„Jelenleg sajnos nem az a fő kérdés, hogy az autók milyen gyorsak egymáshoz viszonyítva, hanem hogy a pilóták a verseny éjszakáján a saját ágyukban alhatnak-e. Silverstone-ban Pérez defektjénél hatalmas mázlim volt, a fémdarabokkal vegyült gumicafatok, amelyek ekkora sebességnél kicsi bombáknak számítanak, elkerülték a bukósisakomat" – fogalmazott a spanyol, hozzátéve, ha rajta múlik, nem vesz részt a Pirelli tesztjén.

„Nem vagyok gumitesztelő pilóta, csak akkor megyek, ha a Ferrari felszólít rá" – mondta Alonso, aki bízik benne, hogy a Pirelli megtalálta a jó megoldást, és nem lesz több veszélyes futam.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
Tegnap, 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
Tegnap, 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
Tegnap, 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
Tegnap, 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35