F1: Alonso és Button bírálja, Massa védi Grosjeant

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.28. 17:53
Fernando Alonso és Jenson Button is nekiesett a veszélyesen vezető Romain Grosjeannak a Magyar Nagydíj után tett nyilatkozataiban. Felipe Massa viszont nem érti, miért kapott büntetést a Lotus francia pilótája.

„Tudtam, hogy a rajt a legnagyobb esélyem arra, hogy előre kerüljek, de amikor Grosjean mellé értem, kifejezetten ráhúzta a kocsiját az enyémre. Mintha csak én lettem volna a pályán rajta kívül, és nem lett volna ott másik húsz autó – értetlenkedett Alonso. – Örülök, hogy megbüntették, mert csúnyán elbánt Jensonnal, ezért szankció jár, legalább tudja, mit nem szabad csinálni.”

Grosjean Jenson Button megelőzése közben a sikánnál előbb koccant a McLarennel, majd levágta a sikánt, később a 4-es kanyarban Felipe Massát utasította maga mögé úgy, hogy a kanyarból kijövet a külső íven mind a négy kerekével elhagyta a pályát.

„Beszélünk még a sportfelügyelőkkel erről, de azt hiszem, ez elég egyértelmű. Sehová sem mehettem Romaintől, a fű szóba sem jöhetett féktávon. Sohasem éreztem még ilyen szűknek ezt a kanyart – mondta Button. – Még szerencsém is volt, mind a ketten kieshettünk volna. Láttam, hogy ebből koccanás lesz, gondoltam is rá, hogy ne csinálja, mert mindjárt a fűre kerülök, nem is értem, mire gondolt akkor.”

Grosjean végül Massától kapott még egy jó szót.

„Nem helyes azért megbüntetni, ahogy engem megelőzött” – mondta szimpatikusan a brazil.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
15 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08