F1: Alonso már a rajtnál megelőzné Vettelt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.27. 17:04
Fernando Alonso a Magyar Nagydíj időmérő edzésén megszerzett 5. helyezése ellenére nagyon feldobottan nyilatkozott, nem leplezte örömét amiatt, hogy Lewis Hamilton megelőzte Sebastian Vettelt, aki így a pálya koszos oldaláról rajtol a vasárnapi versenyen. A spanyol azt sem zárta ki, hogy a tiszta oldalról indulva már az első kanyarban a vb-éllovas német elé kerüljön.

„Jobb lett volna előrébb végezni, de az ötödik rajthely a papírforma. Nagyon fontos lesz a jó rajt, amelyhez adott a pálya tiszta oldala. Ennek a tényezőnek a fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ha jól rajtolok, több helyezést is nyerhetek, és a legfontosabb, hogy megpróbáljak rögtön az első egyenesben Vettel elé kerülni – mondta a spanyol. – Vettel a legnagyobb riválisom, csökkentenem kell a hátrányomat vele szemben a pontversenyben, azaz előtte kell végeznem. Az előzésre az első alkalom a rajt lesz.”

„Nem tudjuk, mennyi boxkiállásra lesz szükség, nyitottnak és rugalmasnak kell lennünk, hiszen ekkora hőségben bármi megtörténhet. Szenvedni fogunk, de ez elkerülhetetlen” – emelte ki Alonso.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2026.08.13. 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08