F1: „Nem szabad a csapatok kezébe adni a döntést”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.01. 14:03
A Nemzetközi Automobil-szövetségnek (FIA) ki kell vennie a döntési jogot a csapatok kezéből a Pirelli gumikeverékeinek megváltoztatása kapcsán – ez a véleménye Derek Warwicknak, a Brit Nagydíjnak otthont adó silverstone-i versenypályát üzemeltető klub igazgatójának. A korábbi F1-es pilóta felháborodott azon, hogy egyesek szerint a kerékvetők is közrejátszottak a defektek kialakulásában.

„Nevetséges, hogy bárkinek is megfordult a fejében, a kerékvető kövek okozták a defekteket a vasárnapi versenyen – mondta Warwick. – Négy éve nem nyúltunk hozzá a kerékvetőkhöz, ezer és ezer autó versenyzett itt, méghozzá ilyen jellegű sorozatos defekt nélkül."

„Bernie Ecclestone, az FIA és a Pirelli tönkreteszik a Formula–1 tekintélyét. Magukba kell nézniük, és nem arra várni, hogy minden csapat beleegyezzen a kerekek módosításába. Ez sokkal fontosabb kérdés, a döntési jogot el kell venni a csapatoktól, mert ez már nem játék" – tette hozzá az 1981 és 1993 között az F1-ben szereplő Warwick, akinek öccse, Paul 1991-ben versenybalesetben vesztette életét.

„A Pirellit is hibásnak tartom, de elismerem, legalább tenni akart a változtatásért, amit három csapat megvétózott. A Formula–1-be olyan gumik kellenek, amelyeken a pilóták minden egyes körben padlógázzal versenyezhetnek" – fogalmazott Warwick, kiemelve, a silverstone-i pálya érdeke is, hogy az F1 megtartsa a népszerűségét, hiszen évről évre ez a fő esemény a komplexumban.

 

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
20 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik