Magyar GP: Michelisz szerint a Red Bull és a Lotus esélyes

MTI MTIMTI MTI
2013.07.26. 13:52
Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyar pilótája szerint a Red Bull és a Lotus tűnik igazi esélyesnek a Hungaroringen, a XXVIII. Formula–1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzése után.  

„A délelőtt látottak alapján kezdetleges képet kaptunk az erőviszonyokról, de az máris látszik, hogy a várakozásoknak megfelelően a Red Bull és a Lotus autói bírják a legjobban a nagy hőséget” – mondta a Zengő Motorsport 28 éves pilótája az MTI-nek.

Hozzátette, úgy tűnik, a tavalyi, de mostanra átalakított szerkezetű Pirelli-gumik – amelyeket Mogyoródon használnak először a csapatok – a Ferrarinak és a McLarennek jelentenek előnyt, míg a Mercedes autói nem annyira gyorsak ezeken az abroncsokon, mint voltak a korábbiakon.

„Ez persze nem jelenti azt, hogy a Mercedes versenyzői nem lesznek ott az első tízben a hétvégén, de érdekes volt látni, hogy az eddigi egykörös gyors tempójuk eltűnt” – mondta Michelisz.

A WTCC-ben Honda Civickel versenyző pilóta a jövő heti, Argentínában sorra kerülő futamra készül.

„A pálya vonalvezetése alapján esélyünk lehet jó eredmény elérésére, arra számítok, hogy a dobogóért fogunk harcolni” – mondta Michelisz. Hozzátette: az, hogy jövőre a kilencszeres ralivilágbajnok Sebastian Loeb is elindul a WTCC-ben, jót fog tenni a sorozatnak.

„Versenyzői szempontból nagy kihívás lesz ellene rajthoz állni, s nagy dolog lenne legyőzni” – mondta Michelisz.

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
12 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik