Több kocsival közlekedteti a Formula–1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a 8-as (gödöllői) HÉV-eket a Budapesti Közlekedési Központ, és egyedi, kedvezményes díjszabást alakít ki a Hungaroringre tartóknak.
A BKK keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Gödöllőre tartó HÉV-ek csütörtöktől három helyett hat kocsival közlekednek. Felhívták a figyelmet, hogy a pályát csak a Gödöllőig közlekedő H8-as vonatokkal lehet elérni, a Csömörig, Cinkotáig közlekedőkkel nem. A 3-as, a 4-es, az 5-ös és a 6-os kapun át elérhető szektorokhoz Szilasliget, míg az 1-es, a 2-es, a 7-es, illetve a 8-as kapun át elérhetőkhöz Mogyoród állomáson célszerű leszállni a HÉV-ről. A távolság gyalogosan az állomásoktól körülbelül 2.5 kilométer, ez 35-40 perc alatt tehető meg.Péntektől vasárnapig a Budapest 24 órás, Budapest csoportos 24 órás és 72 órás jegyekkel, Budapest kártyával, valamint 5/30-as jeggyel rendelkezők a H8-as HÉV vonalán hosszabb szakaszon, Mogyoródig utazhatnak. A vasárnapi versenynapra érvényes speciális, 9990 forintos (állóhelyi) és 19 990 forintos (ülőhelyi) Formula–1-es belépővel rendelkezők – a jegy felmutatásával – mindhárom metróvonalon ingyen utazhatnak, de a belépő más viszonylatokra nem érvényes.A rendezvény megközelíthető még a Volánbusz járataival az Árpád hídi végállomásról, akiknek belépőjük van, Mogyoród, Templom térig ingyen utazhatnak.
Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere
Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről
F1
2026.08.07. 17:00

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!
F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda
Népsport
2026.08.01. 09:08



