Massa is tudja, javulnia kell, hogy a Ferrarinál maradhasson

2013.08.06. 17:02
null
Felipe Massa az idén az első tíz versenyből csak egyen állhatott fel a dobogóra (Fotó: Reuters)
Felipe Massa elfogadja, hogy jól kell teljesítenie ahhoz, hogy jövőre is a Ferrari istállónál maradhasson. A brazil pilóta szerint van esély a hosszabbításra, de ez az elkövetkező futamokon mutatott teljesítményén, eredményein múlik.  

„Az eredmények alapján dől el, hogy maradok-e, vagy másik csapatnál folytatom” – nyilatkozta Massa, aki ugyan a szezon elején még több futamon is megverte az időmérőn Fernando Alonsót, de utána több baleset és hiba jellemezte a teljesítményét.

„Adott a lehetőség a folytatásra, de minden azon múlik, hogyan teljesítek. Magam részéről elégedett vagyok a versenyeken és az időmérőn futott tempómmal. Az lenne a fontos, hogy befejezzük a futamokat, és egyenletesen szerepeljünk. Ha így teszünk, az eredmények is jönni fognak” – mondta bizakodva Massa.

Massa jövőjével kapcsolatban folyamatos a bizonytalanság, több találgatás jelent meg a közelmúltban a lehetséges utódjáról. Olasz sajtóhírek szerint a Lotus által is megkörnyékezett Nico Hülkenberg, valamint Jules Bianchi esélyes arra, hogy 2014-ben megkapja Massa állását – ha a Ferrari vezetősége úgy dönt, nem hosszabbít a brazillal. Luca di Montezemolo elnök úgy nyilatkozott, kiegyensúlyozottabb teljesítményt és több pontot vár Massától a szezon második felében.

Ha az előző szezonból indulunk ki, akkor bizakodhat a brazil pilóta, ugyanis a nyári szünet után feljavult a produkciója, Koreában két év után állt fel ismét a dobogóra, míg szeptemberben és októberben Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent kivéve mindenki másnál több pontot gyűjtött. Ha mégsem maradhat a Ferrarinál, kérdésessé válhat az F1-es folytatása is, ugyanis korábban elmondta, csak olyan autóba ülne, amely a győzelemre esélyes.

„Amíg nem írtuk alá a szerződést, nem mondhatunk semmi biztosat” – zárta Massa.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
1 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
4 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
8 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
23 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02