F1: New Jerseyben is lesz verseny - 22 futamos naptár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.27. 17:21
null
Sebastian Vettel 2014-ben már versenyzőként is visszatérhet New Jerseybe (Fotó: Action Images)
A Nemzetközi Automobil-szövetség motorsport-világtanácsa megerősítette, hogy 22 futamból áll majd a 2014-es Formula–1-es idény.

 

A hónap elején kiadott, 21 futamból álló tervezethez képest még a New Jersey-i utcai pálya került be, így kialakítva a végleges mezőnyt. Az új szezon ezúttal is Ausztráliában rajtol el majd március 16-án, ezt a Malajziai és a Bahreini Nagydíj követi, és a rekordhosszúságú évad november 30-án, Brazíliában zárul majd.

A 22 futamból kilenc lesz Európában, köztük a Magyar GP is, amely maradt a július végi időpontjában, egy héttel a németországi verseny után.

A csapatok és a versenyzők 20 versenynél akarták meghúzni a határt, mert kímélni akarták a személyzetet, és el kívánták kerülni, hogy két, versenyre utazó csoportot is létre kelljen hozniuk.

A 2014-ES FORMULA–1-ES IDÉNY FIA ÁLTAL ELFOGADOTT VERSENYNAPTÁRA
Március 16.: Ausztrál Nagydíj (Melbourne)
Március 30.: Malajziai Nagydíj (Sepang)
Április 6.: Bahreini Nagydíj (Szahír)
Április 20.: Kínai Nagydíj (Sanghaj)
Április 27.: Dél-koreai Nagydíj (Jongnam)**
Május 11.: Spanyol Nagydíj (Barcelona)
Május 25.: Monacói Nagydíj (Monte-Carlo)
Június 1.: New Jersey-i Nagydíj (New Jersey)*
Június 8.: Kanadai Nagydíj (Montreal)
Június 22.: Osztrák Nagydíj (Zeltweg)
Július 6.: Brit Nagydíj (Silverstone)
Július 20.: Német Nagydíj (Hockenheim)
Július 27.: MAGYAR NAGYDÍJ (Hungaroring)
Augusztus 24.: Belga Nagydíj (Spa-Francorchamps)
Szeptember 7.: Olasz Nagydíj (Monza)
Szeptember 21.: Szingapúri Nagydíj (Marina Bay)
Október 5.: Orosz Nagydíj (Szocsi)
Október 12.: Japán Nagydíj (Szuzuka)
Október 26.: Abu-dzabi Nagydíj (Jasz Marina)
November 9.: Austini Nagydíj (Austin)
November 16.: Mexikói Nagydíj (Mexikóváros)*
November 30.: Brazil Nagydíj (Interlagos)
A jelölt verseny megrendezéséhez a pálya jóváhagyása* vagy a FOM-mal való megállapodás** szükséges

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik