F1: Räikkönen szenved a derekától, de indul a versenyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.21. 17:40
Kimi Räikkönen péntek óta derékfájással bajlódik, ami a szombati szabadedzésen kínozta leginkább, de az időmérőn beinjekciózva részt tudott venni – igaz, nem volt százszázalékos állapotban, ennek is tulajdonítja azt, hogy csak a 13. rajtkockát szerezte meg. Úgy tervezi, mindenképpen rajthoz áll, aztán meglátja, bírja-e a 61 körös versenyt a hepehupás utcai pályán.

„A hátfájásom is szerepet játszott abban, hogy csak a 13. lettem. A szabadedzésen alig tudtam vezetni, így a szabadedzésre tervezett programot sem hajtottuk végre maradéktalanul – mondta Räikkönen. – Sajnos ez van, meglátjuk, mire leszek képes a versenyen. Mindenképpen megpróbálok rajthoz állni, aztán majd alakul valahogy. Sajnos nem ez az első eset, hogy ilyen gonddal küszködök, és attól tartok, nem is utoljára fáj a derekam." Räikkönen. – Sajnos ez van, meglátjuk, mire leszek képes a versenyen. Mindenképpen megpróbálok rajthoz állni, aztán majd alakul valahogy. Sajnos nem ez az első eset, hogy ilyen gonddal küszködök, és attól tartok, nem is utoljára fáj a derekam."

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2026.08.13. 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08