F1: Rosberg kissé bosszús, Grosjean elégedett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.21. 16:54
Nico Rosberg csupán 91 ezreddel kapott ki Sebastian Vetteltől a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén, és bár ez is nagy bravúr tőle, a kis különbség miatt nem tudta kiverni fejéből a gondolatot, hogy csak kicsivel kellett volna gyorsabbnak lennie a pole-hoz.

„Nagy pech, hogy nem lett meg a pole, főleg úgy, hogy nagyon szoros volt, és csak egy tized kellett volna hozzá – mondta Rosberg. – Sebastian azonban az egész hétvégén nagyon gyors volt, és a második rajthely semrossz, hiszen elöl vagyok, és nagyon jónak tűnik a versenytempónk."

A harmadik rajtkockát megszerző Romain Grosjean a nehéz pénteki napja után (szinte többet állt az autó a garázsban szerelés miatt a szabadedzéseken, mint amennyit a pályán tudott tölteni), de a jelek szerint sikerült megjavítani a kormányművét. A francia volt az egyetlen a Red Bull pilótái mellett, aki az első szakaszban megkockáztatta, hogy csak a közepesen kemény gumikat használja, és miután továbbjutott, előnyben volt a riválisaival szemben, amit ki is használt.

„Az autó rendben volt, és ha azt nézem, ki hány kört tett meg ezen a hétvégén, nincs okom szégyenkezni. A csapat jó döntést hozott a gumikról, ezen a futamon nagyon fontos, hogy ennyire elölről rajtoljak" – mondta Grosjean.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
8 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
11 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik