F1: a vétójog miatt Alonso a McLarenhez szerződhet?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.05. 10:29
A Sky Sports úgy tudja, a McLaren Formula–1-es csapata továbbra sem adta fel a reményt, hogy már 2014-re elcsábítsa Fernando Alonsót a Ferraritól.

A legvadabb pletykák szerint Kimi Räikkönen átigazolásával az olaszok szerződésszegést követtek el, hiszen figyelmen kívül hagyták Alonso vétójogát, ezért távozhatna következmények nélkül a spanyol.

Mark Hughes, a Sky Sports F1-es szakértője azt mondta, a McLarennél kiábrándultak Sergio Pérezből, és mindenképpen lecserélnék.

„Nagyon hiteles forrástól hallottam, még mindig nem tettek le arról, hogy Alonsót 2014-ben az autójukba ültessék" – mondta Hughes, aki azonban azt is hozzátette, sokkal logikusabbnak tűnik, hogy Alonso még legalább egy évig a Ferrarinál marad, csak hogy megmutassa, le tudja győzni Kimi Räikkönent azonos autóval.

 

Legfrissebb hírek

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
1 órája

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
3 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
8 órája

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
Tegnap, 21:25

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
Tegnap, 16:41

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
Tegnap, 16:35

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
Tegnap, 13:03

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00