F1: holtan találták María de Villotát, a Marussia korábbi tesztpilótáját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.11. 08:55
null
Az autóversenyzőre sevillai szállodaszobájában találtak rá (Fotó: Reuters)
Ma reggel holtan találták egy sevillai szállodaszobában María de Villotát, a Marussia korábbi tesztpilótáját.

 

„Kedves barátaink, María ma itt hagyott bennünket. Csatlakozott a mennyben a többi angyalhoz. Köszönjük Istennek, hogy még másfél évet ajándékozott neki az életből" – írta a család De Villota Facebook-oldalán.

FERNANDO ALONSO: ÉN CSAK IMÁDKOZNI SZERETNÉK MARÍÁÉRT

„Nem is tudom, hogy mit mondjak, nem tudom, hogy mit mondjak – kereste a szavakat Fernando Alonso, aki a második szuzukai szabadedzés után értesült honfitársa haláláról. – Én csak imádkozni szeretnék Maríáért, és kifejezni együttérzésemet a családjának."

„Amikor valaki elkötelezi az életét a sportágunk mellett, annak számolnia kell a veszéllyel, de mi most mindannyian nagyon szomorúak vagyunk. María nagyon szeretett volna elérni valamit az életben, és keményen dolgozott érte. Ez egy nagyon szomorú hír" – mondta a mexikói Sergio Pérez, a McLaren-Mercedes pilótája.

A 33 éves hölgy 2011-ben a Lotus, 2012-ben a Marussia tartalékpilótája volt. Tavaly tesztelés során a pálya mellett álló kamion platójának ütközött Angliában, s elveszítette a jobb szemét.

De Villota édesapja, Emilio de Villota F1-es pilóta volt – unokatestvére, Pablo most is az F1-ben dolgozik technikusként, a szuzukai helyszínen megdöbbenve értesült a történtekről, miként a közegben mindenki más –, míg María fiatalon versenyezni kezdett, s többek között a túraautó-világbajnokságon, valamint a daytonai 24 óráson is indult.

Az F1-ben tesztpilótaként kapott lehetőséget, és szakvélemények szerint vezetői hiba okozhatta a tavaly júliusi duxfordi balesetét. Koponyasérülése miatt életmentő műtétet hajtottak végre rajta, a jobb szemét elveszítette, ahogy a szaglását és az ízlelését is.

Önéletrajzi könyve „Az élet egy ajándék” címmel a tervek szerint hétfőn kerül a boltokba. A könyv elsősorban az ominózus súlyos baleset körülményeiről szólt volna, illetve az azt követő gyógyulási időszakról.

A spanyol as.com arról számolt be, hogy információik szerint a helyszínen nem találtak kábítószert vagy egyéb gyógyszert, ami esetleg öngyilkosságra utalhat, illetve kizárható az erőszakosság is. Ők ebből azt a következtetést vonták le, hogy a halál oka természetes lehetett. María de Villotára reggel fél nyolc előtt találták rá, az ágyban feküdt élettelenül. Próbálták újraéleszteni, de már nem tudtak rajta segíteni.

„Egyelőre csak annyit tudok, hogy személyi asszisztense, Arancha ment be hozzá reggel a szobájába, hogy felébressze, de nem mozdult. Akkor már halott volt. Természetes halálnak tűnik most, de még semmi biztosan nem lehet tudni” – nyilatkozva a spanyol honlapoknak Carlos Gracia, a spanyol autó-motor szövetség elnöke.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
2025.09.11. 16:11

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40
Ezek is érdekelhetik