F1: Nem esett jól, amikor kifütyültek, de a versenyeken válaszoltunk - Vettel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.27. 12:43
Sebastian Vettel sorozatban hatodik győzelmét aratta az Indiai Nagydíjon, amivel megszerezte Formula–1-es pályafutása negyedik világbajnoki címét. A Red Bull német versenyzője a futamot követően elárulta, hogy nem esett jól számára, amikor kifütyülték, de a versenyeken sikerült válaszolniuk ezekre a kritikákra.

„Először is szeretnék köszönetet mondani a közönségnek, hihetetlen az a fogadtatás, amit kaptunk tőlük. Nem nagyon találok most szavakat, sokáig gondolkodtam azon, hogy mit fogok mondani, annyi mindent szeretne az ember ilyenkor közölni. Az autó fenomenális, igaz az egész szezon szezonra nézve. Szeretném megköszönni azoknak az embereknek a támogatását, akik végig segítették a csapatot, nem volt egyszerű ez az év. A szurkolók azt gondolják, hogy az volt, de ez nem így van. Nem esett jól, amikor kifütyültek, miközben én semmi rosszat nem csináltam, de úgy gondolom, hogy a versenyeken mutatott teljesítményünkkel sikerült válaszolnunk ezekre a dolgokra, amivel nagyon elégedett vagyok” – nyilatkozta Vettel a futamot követően immáron négyszeres világbajnokként.

Legfrissebb hírek

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
14 órája

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
17 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
21 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
2026.07.02. 20:43

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
2026.07.02. 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57
Ezek is érdekelhetik