F1: Webber nem hitte, hogy kialudhat a tűz, de kialudt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.05. 15:03
null
Mark Webber először 2012-ben gondolkodott el a váltáson (Fotó: Reuters)
A Formula–1-es pályafutása utolsó két versenyére készülő Mark Webber a Speed Week autós magazinnak adott interjújában elmondta, milyen folyamat vezetett odáig, hogy eldöntse, 36 évesen egy fokozattal visszább kapcsol, és a gyorsasági autók királykategóriájából a Porsche Le Mans-i projektjéhez csatlakozik.

„A Porsche már a 2013-as programjához is hívott, de csípőből azt mondtam, nem vagyok még kész arra, hogy elhagyjam az F1-et. Ám megmozgatott bennem valamit az érdeklődés, mert 2012-ben egyre inkább azon morfondíroztam, meddig akarok maradni – mondta Webber, aki a házasságokban is kritikusnak vélt hetedik idényét tölti a Red Bull-istállónál. – Sok emberrel edzettem már együtt, de senki sem maradt mellettem két évnél tovább, nem érezték úgy, hogy szükségük van annyi munkára, mint nekem. Aztán az előző télen én is éreztem, hogy nincs már annyi motivációm, már nem vagyok 19 éves."

Webber elmondta, az F1-ből való távozásról a 2013-as idény előtti szünetben, karácsony után döntött.

„Karácsony után élveztem az ausztráliai nyarat, amikor jött a hívás, hogy menni kell tesztelni Jerezbe, és akkor gondoltam magamban: hmm... – mondta Webber. – Hirtelen olyan dolgok kerültek előtérbe a radaromon, mint a családom, a barátaim, a partnerem, akik eddig inkább a háttérben voltak. Ám rájöttem, hogy több időt akarok velük tölteni. Furcsán hallgattam más sportolókat arról, hogy a motiváció elszáll, de magamon is tapasztaltam, hogy ez létezik. Már nem hiszek benne, hogy megéri folytatni."

Webber nem akart végleg elszakadni az autósporttól, a Porsche Le Mans-projektjében éppen olyan munkát talált, amely esetében sokkal szellősebb időbeosztással számolhat, mégis élvezheti a sebességet, és a versenykategória csúcsán marad.

„Nem lettem volna boldog, ha teljesen visszavonulok. Meg kellett találnom a megfelelő egyensúlyt. Kemény munka vár ránk, de közel sem olyan, mint a Formula–1-ben. Jövőre húsz F1-es futam lesz, ez egy élcsapatnál borzasztóan kimerítő. Nem könnyű megtalálni az időpontot a váltásra, nézzék csak meg Roger Federert és Valentino Rossit! Én is úgy éreztem, hogy nagyon jó formában vagyok, még ha az eredményeim nem is ezt tükrözték. Ennek is megvannak az okai" – mondta Webber.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18