F1: Webber saját magát okolja a pole pozíció elvesztéséért

2013.11.16. 21:31
Mark Webber idejét az utolsó utáni körben tudta megjavítani Sebastian Vettel az Amerikai Nagydíj időmérő edzésén, amiért az ausztrál elveszítette az első rajtkockát, pedig már nagyon úgy nézett ki, hogy a pole pozícióból indulhat a vasárnapi futamon. Webber elárulta, neki csak két és fél szektort sikerült megfelelően teljesítenie, míg csapattársa mindhármat jól összerakta.

„Nem gondoltam, hogy elég, amit elértem – nyilatkozta Mark Webber –, még javítanom kellett az időmön. A kör első fele nagyon jól sikerült, de a 19-es és a 20-as kanyarok nem úgy sikerültek, ahogyan elterveztem. Próbáltam mindent kisajtolni belőle, de ilyen körülmények között nem nehéz elmérni a dolgokat. Előfordul, hogy elégedett vagy, mert a legjobbat nyújtottad, és az első sorból rajtolhatsz, de ez most kicsúszott a kezünkből. Seb jól csinálta, mindhárom szektort eltalálta. Nekem csak két és fél szektorom sikerült jól. Amikor így történik, az ember nem lehet elégedett."

Legfrissebb hírek

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
Tegnap, 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
Tegnap, 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12