F1: Massa V8-ast, a Ferrari-stáb figyelmeztetést kapott

2013.12.15. 12:11
A Ferrari megtartotta a szokásos év végi karácsonyi partiját Maranellóban, ahol elbúcsúzott a csapat Felipe Massától. Az istállót 2006-tól 2013-ig versenyzőként szolgáló brazil szép ajándékot kapott, a legjobb szezonjából, 2008-ból származó V8-as motort kapta meg.

Luca di Montezemolo elnök csupán Massához volt ennyire kedves, a csapat többi tagját figyelmeztette, hogy a következő szezonban az ideihez hasonló szép rajt után nem lehet elszúrni a fejlesztési háborút. A Magyar Nagydíjtól kezdve frusztrációját sűrűn kimutató Fernando Alonsóhoz is szólt néhány szót.

„Az elmúlt években Fernando mindent beleadott. A legkevesebb, amit érdemel, egy igazán versenyképes autó, amellyel világbajnok lehet a Ferrari színeiben. Megértem, hogy olykor frusztrálta az eredménytelenség, mindannyian így éreztünk, de a célunk ezután is az lesz, hogy a Ferrarit szolgáljuk, és biztos vagyok benne, hogy ő is ezt fogja tenni” – mondta Montezemolo.

„Személy szerint elegem van abból, hogy mindig másodikak vagyunk, hiszen alkalmasak vagyunk arra, hogy az élre kerüljünk. A maga területén mindenkinek meg kell szereznie a pole pozíciót, semmi mást nem kérek” – szólt az elnök biztató köszöntője.

Legfrissebb hírek

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
21 órája

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
21 órája

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12